Pötyi blogja

Szótlanság

2010-09-29T01:02:00.001+02:00

Meguntam a fények szavakká satírozását,
némasági fogadalom, mint all in,
a papírt üresen akasztottam ki a faliújságra,
egyébként semmi értelme,
reggel visszasétálok a tegnapi nyomaimon,
vigyázva, elsuhanok szemlesütve,
míg bekukucskál egy napsugár az ablakon,
megpihen a lapon elégedetten.

2010-09-08T18:12:00.001+02:00

Technokrata gőg és Magóg fia vagyok én....

2010-05-28T23:15:00.001+02:00

Még csöpög a kezemen a vattacukor,
de már elkoptak a szinapszisok,
pontok, vesszők összemosódtak,
pontosvesszők, kettőspontok

a kitett írásjelek jelentőségüket vesztették,
leugrik még egy nemzedék,
a pálcát leböki egy panelház elé,
pont a virágágyásra.

A kapualjunk

2010-03-07T12:03:00.000+01:00

S az évek szálltak, mint a percek.

sietni

2010-02-24T19:37:00.001+01:00

Nincs isten,
vagy ha van, akkor borzasztó lehet a humorérzéke.
Régen még meg lehetett élni abból, hogy tiszteletlen vagyok,
ma már beállok a sorba,
közben fújolnak egy másik sorból.
Nincs kedvem már, csak hallgatni,
cseppet sem fókuszálva enyhe, de céltudatos
(mindig csak céltudatos, mindig, ez fontos)
léptekkel elsuhanni,
csak gyorsan,
megcsinálni mindent,
csak gyorsan,
hazamenni,
csak gyorsan,
jól érezni magam,
csak gyorsan,
aludni,
csak gyorsan,
álmodni,
csak gyorsan,
szundi,
léptek,
suhanni,
menni,
érezni,
csak sietni,
nehogy valamiről.
Szóval istennek botrányos lehet a humorérzéke
(persze, ha van,
ez ugyanis a felfüggesztett döntések legfelfüggesztettebbje),
ezt bizonyítja a kacsacsőrű emlős is.
Nem találom sehol az otthont,
szédelgek a bolyogástól,
keresem a kulcsot magamhoz,
nem passzol,
nem passzol,
nem passzol,
sietni

csak írj

2010-02-08T20:33:00.003+01:00

egyensúlyérzék,
hopp, megszűnik,
bu(jó)cskázunk, mindig,
megszűnhetnek ostoba tévelygéseink
melyek kitöltik O csúszkálásait
a kategorikusan szétszabdalt síkok között?(.)
az elmentett számok scrabble csatái,
a kifáradó ujjak kétségbeesés-rohama.
mégsem kell más,
csak írj,
minden éjjel,
akkor is, ha veled vagyok,
szó elszáll,
klaviatúra beragad,
ÜZENETE ÉRKEZETT,
lehunyt szemmel visszadőlök az ágyra,
írtál nekem, tehát vagyok.

Defibrillál

2009-12-21T19:18:00.006+01:00

Elhasznált szavakkal
telik a lomtár,
fokozatosan a zöldes hordóba csepegnek.
Meghalnak az istenek,
az emberek még imádkoznak értük,
hozzájuk,
magukhoz.
Én a cseppkőszobrokat imádom.
Motyogások,
melyek a kattogásban öltenek formát,
bár csupán statisztika lesz belőlük,
még a szép variációkból is,
és végül egy ütemesen villogó kurzor marad pont helyett.

Pépé úr génjei

2009-10-18T20:52:00.002+02:00

Mint katicákat a balatonból,
mented a szükségeket, mik
átharcolják/sarcolják az ittlét álmosságát,
és koffeinbombáktól tovább rohansz csukott szemmel
a szólógitároktól leomlott falak
helyén támadt csöndben,
és mégis, ó, tengersík, végtelen róna,
bennünk élsz, bazdmeg!

2009-10-12T18:24:00.000+02:00

Vákumfóliában belezett dió,
légmentesen záró információ,
búcsúzóul kiderült,
hogy a héj a titok.

2009-08-19T00:10:00.001+02:00

Partig sodor a fecsegés,
míg szürke USB kábeleken
megremeg, születik, hal és
földre csöpög mindennapi
erőd.

2009-08-03T02:20:00.002+02:00

merre botorkálsz,
némán sehol lohol
egy árnyékhad,
míg a hullámok elöntik azt is,
ahol

El tőletek

2009-06-13T18:31:00.010+02:00

- Nyugat utóérzés* -

"Tudod milyen az, amikor a felhúzhatós kisautót
felemelik: csak lóg a levegőben, de
a feltekert kerekei sistergősen forognak és forognak,
mígnem kifáradnak, a zümmögés elhalkul,
az erő elszáll, és csak a tehetetlen test marad
a hatalmas kezekben..."

Vonaton menekülök el tőletek,
a félbetépett almát üldözöm,
az ízek daliás bajnoka,
huzatos vasúti alagutakban,
nesztelen zuhan a szakadatlan
dörömbölés éjszakájába,
mint aki a sínek közé esett,
közületek közétek, reménytelen.

*mert mégis, mi más lehetne...?

2009. június

2009-05-18T01:27:00.002+02:00

Minimal

Mi lesz, ha már nem láthatlak,
mi lesz, ha elsötétül bennem,
ha nem leszek,
és nem leszel,
csak nem leszünk.

Ősz lesz

2009-05-15T18:48:00.013+02:00

Félek nappal a boldogságtól,
mert úgy álmomban boldogtalan leszek.
Jól ki van ez találva, tudjátok.
A lét felemelő reménytelenségében
hallom, ahogy összesúgnak a fák, az emberek.
-Holnap ősz lesz! Ősz lesz!
Mit tegyen az elfásult tudat?
Talán holnap bekukkant maga alá.
Bágyadtan nyelek egy nagyot,
mielőtt besötétedne, elsétálok az erdő felé.

Veszprém, 2009. május 15.

Eltávolodóban

2009-05-07T18:43:00.006+02:00

Mint kifeszített ponyva,
háttér köröttünk a világ,
nem hallod Őt míg csöndben súgja,
sem ha a tömegben felkiállt;
érzékien a füledbe búgja,
mint ébresztőóra, az időt,
megöregszel, -nem látod? múlt vagy! -
átaludtad, porszem, mind a két félidőt.

Veszprém, 2009. tavasz

Egy utazás képei I. - Gosausee

2009-05-03T11:28:00.008+02:00

Megirigyelvén Levi cimborámtól a fotós létet - legalábbis egy hétre - magam is kipróbáltam ezt a szerepet. Én voltam az ausztriai iskolai kirándulás kinevezett fotósa (majd te ezzel elpepecselsz alapon), a termés több mint 600 kép, íme egy csokor belőlük.

Tenisz

2009-05-01T01:24:00.011+02:00

Megpattanok a hálón (már a második szerva),
kegyes az Isten, engedi.
Panaszkodom, hogy csak centiken múlott,
a fásultságot ez is elfedi.

Ha boldog volt az Isten,
unottan ringatott,
a világ volt a bölcsőm,
akárhol alhatok.

Poros kontinensek,
tengerek mindenütt,
lágy blues szól a völgyben
a hegy lábai előtt.

Megfájdul a szívem,
azt hiszem elkopott,
meghalsz te is Isten,
felsóhajtok, holott --

várlak, tegnap, ma és holnap.
Ha holnapután megyek,
tudom, vársz titokban,
de már sohasem leszek.

Megpattan az élet,
unalmas, elhagyom,
kidobbanok félve
a párospitvaron.

2009. 04. 30., Strobl

Szavak nélkül

2009-04-25T15:52:00.010+02:00

Nincs mondatom, szavam se rég,
csak lágy dohányfüst és hullámverés,
tompul a tudat, hagyom.
Néha fázik,
akkor betakarom,
csókolom, ütöm,
mindegy, csak akarom,
hogy érezze, érezzem,
ha a csönd bágyadtan elköszön.
Néhány búcsúszót szól a fejlődés fölött,
amivel egymást öltük.
Nincsen már szavam, hangom se rég,
eső dobol a csónak fenekén.

2009. ápr., Balatonszárszó

Új szöveges dokumentum mentése nem sikerült

2009-04-22T22:28:00.007+02:00

Tudom, hogy lépcsőfok után újra lépcsőfok,
és csempe mellett csempe;
néha szeretlek,
persze a pillanat örök,
az örök meg pillanat,
de ha becsukom a szemem,
akkor falak vesznek körül,
tudom, én húztam őket,
és holnap is el lehet mondani,
ami tegnap sem volt fontos,
- a lelkem csupán reagál,
a testem belezuhan majd a lélegzetbe -
fáj, ha nézel,
és a szavak úgy szakadnak meg,
mint délutáni focimeccsen
egy ellustult combizom.

Veszprém, 2009. 04. 22.

Fohász

2009-04-18T23:07:00.007+02:00

Levinek

Istenem, kérlek, lassabban hányd a bukfenceket
a jelennel a zsebedben,
adj barátokat, akiket elhagyhatok,
mert magamat nem tudom elhagyni,
add magad, hogy téged is elhagyhassalak,
mikor magam mögött hagyok mindent,
add a régi színeket,
mikor még széles volt a tér,
és a hátsókertben bújtam el,
hogy ne találjatok meg;
add, hogy ha becsukom a szemem,
akkor kiessek a körhintából,
adj vissza magamnak,
csak egy kis időre,
felszállok,
elrepülök egy volt napfelkelte
bágyadt egységébe,
ahol a lélekdarabok összeforrnak,
és a jövő mentes arany lebegés
betakarja elfáradt tudatom.

Aranymúzsa

2009-04-10T23:27:00.005+02:00

Az AranyMúzsa Szavalókör Hajnali Nyugat című előadásából egy részlet. Igen, az ott hátul én vagyok.:)

Neveid

2009-03-19T18:53:00.010+01:00

Sosem láttunk,
sosem néztünk,
én magam kerestem
(azt hittem, hogy ez reményteljes vállalkozás),
ám legfeljebb a nedveid ismered
(nem számítanak a neveid),
ugye az unalmas ösztönök.

Csak félelem
és izzadtság,
de sosem szerettelek
benned önmagam féltettem,
már csak így van ez, tudod
(tudod!, vagy nem, nem érdekel).
A halálon lépünk át így,
mint őszi pocsolyán,
felszárad, nem szárad,
tegnap volt, vagy ma, mindegy;
megijedsz, mikor belepottyansz a pillanatba,
mint az üres moziban vetítés után,
csak várod, hogy rádzárják az ajtót.

Szerencsénkre nem maradok veled sokáig.
Mert asszociálok.
Mindenről mindenre.
Tükör
Eső
Banán
Anyám
Föld
Halál
Teleportálok a képzeletbe,
viszlát (minek?
-mert máshogy nem lehet lenni
-kinek? - magamnak)!

Miattam kelsz fel holnap?
Akkor ne feküdj le.
Vagy ha már, úgy velem.
A nedveid kellenek.
A neveid beleestek a pocsolyába,
tudod, nem is figyeltem.
Mellékes volt.
Sosem láttunk,
sosem néztünk.
Sötétszoba.

2009. 03. 19., Veszprém

Egy mondat a haldoklásról (Hrabal nyomán), meg egy költői kérdés

2009-03-19T18:50:00.002+01:00

Jaj, anyám!
Mért pont én?

2009. febr., Budapest határában

Gondolatok egy befagyott pocsolyán állva

2009-02-28T18:44:00.009+01:00

"Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van,
melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal?
Lehet, hogy ez is mind én vagyok.
Nem nagyon rajongok önmagamért sem, az igaz."
Ottlik Géza

Felpillantok.
Az ágakon át holdfény szűrődik,
visszaejtem a fejem mellemre,
mély lélegzet, mellékutca,
szirének dala, hátrébb kocsmazaj.
Felhősödik, magamba kapaszkodom
a csupasz fák között,
halkan szirénáznak,
nem figyelem,
pedig ilyenkor sajnálni szoktam az embereket,
főleg magamat, mert egyszer meghalok.
A halálfélelem eltompul,
a szem fátyolos.
Szegény barátaim, meddig bíztok még bennem?
Egyszerre vagyok és nem vagyok semmi és minden.
Pislákolnak a közúti lámpák.
Érzem, hogy be fog szakadni,
vékony a jég,
pislantok egyet,
szélcsend.
Legjobban magamtól rettegek,
ti csak néha tudtok megrémíteni,
az ember, mint egy kutya,
mindent meg tud szokni,
de nem muszáj farokcsóválva körülszaglászni a lámpaoszlopokat.

Mély lélegzet.
Csobbanás.
Benntartod.

2009. 02. 28., Balatonszárszó

Emlékkert

2009-02-28T00:29:00.014+01:00

Tudjátok,végülis becsap az emlékezet,

mert azt hiszed, hogy [úgy] volt,
hiszen ott voltál, emlékszel,
de utólag mégsem hihetsz magadnak,
bosszantó, hogy már magadnak sem hihetsz,
minden újragondoláskor változik az emlék,
mint egy régi videokazetta,
ami, ha sokat használod szemcsés és csévélt lesz,
ugrál a kép, bekapja a szalagot a videó,
egyszer elkap a méreg
és kidobod, mintha nem is lett volna,
egy ideig még üresen kallódik a tokja,
de ezt is elfelejted,
csak pillanatfelvételek ugranak be néha,
illatok, érintések, súrlódások,
a szavakról már fogalmad sincs,
azok hagynak cserben a leghamarabb,
lexémák , amikben megbíztál.

2009. 02. 28., Balatonszárszó

te elmész, én itthon maradok

2009-02-27T20:08:00.007+01:00

te elmész, én itthon maradok
lefekszem a küszöbre, a zárat bámulom
a fürdőben halkan csöpög a víz
az idő, mint a szívverésem, lelassul
idegen darabokra törik a pillanat
feltűröm az ingem, ma még nem mondtam,
gyorsan küldök egy sms-t

2009. 02. 27., Balatonszárszó

összekoccan

2009-02-24T19:24:00.005+01:00

A kihűlt téglafalból kiperegnek az emlékek,
az ajtó olyan kérlelhetetlenül dőlt ki, mintha
a múltamból szakadt volna ki egy darab.
Széthullik a jobbra szánt világ,
a törött cserepek, mint vándormadarak
ülnek a korhadt léceken.
Elköszönt belőlem a végtelen,
mint tízezer lelkem nap és nap után,
magányosan vacogok a szobában délután,
ha összekoccan a fogad,
akkor benned felébredek.
Ne álmodj rólam,
lehullt a végtelen,
térdig benne gázolok.
Minden éjjel rettegve alszom el.

2009. 02. 24., Veszprém

lenőtt álmok

2009-02-20T22:18:00.012+01:00

Egyszer elestem, mint bolond, részegen,
ki fagyott hógolyóba verte az állát.
Bár masírozok mellette érdesen,
inkább melengetném fázós bokáját.

Mindig, minden éjjel róla álmodom,
kézikamerás felvétel gondolat,
mit reggel fennhagyok a padlásomon,
mint kottázhatatlan dzsungelhangokat.

Gyerekként szerettem a fényképeket,
úgy hittem még, a felnőttek boldogok,
apám mindig várta a vendégeket.

Most esténként csendben hajat horgolok,
tövestől tépem a tört hajszálakat,
gyomlálom őket, a lenőtt álmokat.

2008. Veszprém

Örök részletek

2009-02-13T15:10:00.003+01:00

Pistunak

Legoból próbálok összerakni
mindent, mi szétesett,
a gondolatokat,
a kávé ízében felfedezem még
az otthoni reggeleket,
amikor anya és apa, és.
a gondolataim úgy lógnak,
mint egy nedves pókháló
eső után.
közben, még részegen is színjózan vagyok,
a hagyományba belecsavartak,
és velem együtt foszlik szét,
szétrepednek a sorok is,
szótagokra esnek a szavak,
a rímek nem találják a párjukat,
egyedül maradnak már,
én is csak egy harsány üvöltéssé válok,
akár a születésem valamikor.
gyorsan felugrunk erre a rongyszőnyegre,
megöleljük egymást,
és lecsúszunk rajta a havas domboldalon,
a szél belevág arcunkba,
megtelnek a könnycsatornák...

...mint kit betettek a körhintába,
anyatejen élek 20 éve.
azóta mindent újrafogalmaztam,
mégsem jutottam sehova.
és mi lesz velünk, ha megtörnek a szavak?
kiesünk a körhintából,
visszamászunk koszosan...

...olykor még mindig azt álmodom,
hogy felkelek otthon.
a kilencedik, tudod,
mégis már majdnem a mennyben van,
akkor is, ha néha túlcsordul a kád...

Veszprém, 2009. febr.

Akár a puffasztott gabonapelyhet

2009-01-24T22:24:00.000+01:00

Tudjátok, végülis semmi különbség

Szilva svéd királyné és egy maláj kisfiú között,
mindketten röhejes ruhában járnak,
felnevetnek, ha kiborul a leves,
és évek óta egyikük sem tartja túl vonzónak
őfelsége XVI. Károly Gusztáv svéd királyt,
a különbséget csak én találom ki,
hogy ne ijedjek meg nagyon,
ha a CNN háborút közvetít élőben,
így otthon ülhetek nyugodtan,
és utálhatom a zsidókat,
akár a puffasztott gabonapelyhet.

Fiatal férfi

2009-01-17T15:43:00.005+01:00

Fáradt szemem előtt párakorona,
függ fejem körül, friss
és fehér a fiatal férfi lelke,
úgy játszom az ingerek felhőin,
mint elhangolt zongorán,
felbukkanok, kipillantok, mint
súgólyukból, minden csak -ál-;
én már nem tudtam, hol vannak a kontúrok,
válaszok voltak még, valami reflexek,
kitöröltem őket, mert az új a szép,
ez zakatolt bennem, így bizonytalanság-
felhő ült meg, bár nem is biztos,
talán itt volt mindig, persze lehet az is,
hogy egyszer még hűs és tiszta volt az ég,
mint a lélek, nem emlékszem,
most, mintha felhőkön ugrálnék,
különös a világ,
újrakezdtem;
amíg van kihívás,
-én- vagyok, a király,
ködkoronás bolond,
ki mindent eldobott,
és figyeli, hol ragyog,
feltűnnek néha még
űrhajók, csillagok,
felétek szaladok,
vakon, de szabadon.

2009. 01. 17., Veszprém

talán-tanulság az idei évre

2009-01-01T16:06:00.010+01:00

Négysoros:
Virágzik a holdfény
a részeg cserepeken,
szétpattan a napfény
a rozsdás ereszeken.

Megfordítva:
Elhervad a napfény
a józan ereszeken,
besüpped a holdfény
az ólomcserepeken.

De közben az idő vasfoga:
Elhervad a moha
a száraz ereszeken,
lehullik, szétpattan
a teraszkereveten.

Az utolsó rím jogán*:
Az örvénylő virágpor
takarja a napot,
egy lesántult versenyló
bámul célszalagot.

*hol a lusta alkotó megcserélte az imént már megszokott szótagszámot, de ennek semmi jelentősége, hacsak a vers mást nem akar, és le nem dönti a lábáról a léha akaratot, mint valami fölényesen mosolygó Sztálin szobrot.
Veszprém, 2008. 12.31

Krumplibogarak

2008-12-28T14:24:00.006+01:00

Támadnak a krumplibogarak,
színes, sötét köpenyben
sunyin a levelek alatt támadnak.
De mi vigyázunk.
Nagyapa meg én őrt állunk a kertben,
rajtam a csíkos póló, nagyapán a sapka
a kereszttel, ő lesi a seregélyeket,
miközben jobbjában múlt és hatalom,
míg én a krumplibogarakra vigyázok.
Halkan másznak, az árnyékban
meregetik csápjaikat furcsán.
A csápok alól kipillantanak sandán,
meglátnak engem és nagyapát,
a csíkos pólóban és őt a sapkában
és ahogy vigyázunk a kertünkre,
amiről azt hiszik, hogy az ő kertjük is,
pedig nem látjuk őket szívesen.
Ha meglátjuk, akkor eltapossuk őket.
Mert ez a mi kertünk,
mi itt éltünk már akkor is, mikor.
Nagyapa vigyázó szeme könnyekkel teli,
ismeretlen és távoli nekem mikor
én, a csíkos pólóban felpillantok rá,
és szeretem, és gyűlölöm.

Balatonszárszó, 2008. 12. 28.

hullámzás

2008-12-28T05:19:00.008+01:00

...végül majd biztos kiderül valami
de addig csücsülünk ugye, mint fák tövén
Viele Menschen versaumen das kleine Glück,
weil sie auf das große vergeblich warten.
végülis én nagyon sok marhaságban benne voltam
most is megnézem majd a napfelkeltét pedig biztos unalmas
ne kérdezd, hogy miért
meg hogy miért kelek fel újra, ugye
egyszer majd nevetni is fogok nem ma persze
megcsillan a tavon a holdfény
a horgászok káromkodnak
nem tudom, hogy a holdfénnyel vagyok-e, vagy a horgászokkal
talán nem is kell mindig dönteni
csak átmászok a kerítés tetején
hátha nudiznak a szomszédban bár nem tudom, hogy az miért érdekes
de végülis az motívál
olyan jó lenne csendben végigülni egy napot
bediliznék az univerzumnyi magány hirtelen jön
most sincs senki msnen mert alszanak mert hajnal van
nekem is jobb lenne aludni
vagy átmászni a kerítés tetején
de már van életcélom várom a hajnalt
lehet hogy ez szar cél
nem is kéne felvágni vele még azt hiszik, hogy aranyos vagyok
pedig csak a libidóm miatt csinálom ezt is
meg most csak csücsülök, mint
és halmozom a kötőszavakat
így múlik el a világ dicsősége
meg minden így múlik el
felébredtem mert attól féltem hogy meghalok
mindig ettől félek nevetséges és unalmas is
átmászni azon a mocsok kerítésen
de még nem meséltem a szögesdrótról meg a csalánosról
meg a három kutyáról gonoszak
hiába mosolyogsz álomba énekelni meg nem tudod még magadat sem
Ich bin ausgeglichten.
csobogás meg a tompa holdfény
hullámzik a világ és én itt ülök rajta egy léket kapott csónakon
olykor foltot hagy a toll valami undorító paca lesz
ha belenézek visszamosolyogok
persze olyan ferdék a mosolyok mint a szavak
csönd van, nem tudom mi lesz.

Balatonszárszó, 2008. 12. 28.

Koszorú

2008-12-22T21:54:00.003+01:00

Rambci képére

Koporsómban a parton
helyezz a szívemre egy koszorút,
gyújtsd fel és lökj a tengerre!
Így leszek végül tengerész,
ki felfedez ködös partokat.

Kering por és hamu
párás örvénye.
Az ég ázott papírcsákó,
útjelző szemfedél.

Elbújok alatta,
nem bánt a szenvedély
gőze, míg ölelem
a dobbanó habokat,
és eltűnök a látóhatáron.

Balatonszárszó, 2008. 12. 22.

Álom, alkony

2008-12-04T03:03:00.004+01:00

Amíg a szerelmed
földbe vájt odú,
tombol a vihar,
álomháború.

Amint a szerelmed
köztéri szobor,
elmúl a vihar,
halkan alkonyul.

2008. ápr., Veszprém

Ízek, illatok

2008-12-01T23:58:00.002+01:00

Elszállt alólunk a
pörge pillanat
minden ág-boga,
de nekem itt maradt
ízed, illatod
friss betonlábnyoma.

Veszprém, 2008.

2008-11-26T00:07:00.001+01:00

Valaki folyamatosan
figyel a sarokból,
csak a felvillanó
szemeket látom.

Egyedül

2008-11-08T12:25:00.002+01:00

Magam vagyok.
Egyedül.
És mégis remekül
kéne éreznem magam.
Mindenki őrlődik.
Én is.
De én köztük őrlődöm.
Mindenki, oly gyáva
mint én?
Biztos vannak hősök is.
De ők nem itt élnek.

2004., Siófok

Hogy nyugodtan alhass

2008-11-03T19:43:00.005+01:00

Hogy nyugodtan alhass
a vánkos kövér teste mellett,
legurítasz fehér altatókat.

Lebegsz.
A világ hófehér,
mintha hálóingben lenne az Isten,
és bebújtál volna alá.
Gyorsan megöleled magad,
mert még elfelejted, hogy szerelmes vagy.
Lebegsz.
Szorítasz.

A csönd lüktet,
mint az anyaöl ritmusa
s szétcsúszik az időben.
Mintha megsüketültél volna.
Magatehetetlenül lebegsz.
Az ingerek birodalmában
nemis-válaszok.

Lebegsz.
Egykedvű lebegésben
a gondolat szaga andalog.
Magadra gondolsz.
Forogsz, vagy fekszel,
nem tudod,
hogy itt, vagy ott,
vagy sehol.

Lebegsz,
paplanból szabadult pehely,
mit a huzat felkapott
és viszi messzire
(végzet, ha úgy tetszik),
valami nagy víz fölé,
hogy dagálykor belefulladjon
egy lakatlan sziget
sziklazátonya mellett
a habzó óceánba.

2008. október, Veszprém

2008-10-21T14:10:00.010+02:00

Mondtam, hogy itt vagyok,
és sámán szeretnék lenni.
Mondják, nem kell sámán,
van analóg sámánunk,
nemsoká digitális sámánunk lesz.
Lehet-e többet írni?
Lehet-e szebben írni?
Mégis mindig jönnek.
Többet mondani
nem lehet.
Máshogy mondani
ugyanaz.
Hát el fogom mesélni, hogy most is,
újra, ugyanazt halljátok.

2008. okt., Balatonszárszó

2008-10-13T20:57:00.002+02:00

csöndben ülünk lélektanon,
barna itt az ablakkeret.

2008. 10. 13., Veszprém

Figyisz a japán költőknek

2008-10-07T23:26:00.002+02:00

Elpattan a
kosárlabda,
távol a palánktól
gurul végig
a forró betonon.

Veszprém, 2008.10.07.

Tűztollú vércse

2008-10-02T20:59:00.002+02:00

Tűztollú vércse,
szóval gyűrűzött,
szerelmi vágyban
vijjogva, égve,
vérétől űzött,
sikolyod rád vall.

2008, Veszprém

2008-09-11T13:10:00.001+02:00

Döngölt sárpadlóra lepereg a pohár,
csilingel a cserép, szilánkok záporán
pihen a pillanat.

2008

Csókol a csillag

2008-08-28T14:46:00.002+02:00

Csókol a csillag, csilingel,
vérátömlesztést kap, nem is kell
a fényének 9 nap, még ma meghal,
a nap az éjbe belefagy,
sötét lesz a hajnali ég dereka.

Lányok, fiúk kapkodva keresik
a hajsütővasat is őszintén szeretik.

Szavannatűz volt megannyi életem.

Szörnyű ez a délután,
Lépkedek az éj ezernyi
Pocsolya-emléknyoma után.
Lágy eső lengi körbe
a kosárpalánkot, így veszi ölbe
a szűk-tágas világot.

Fonja, fonja a hajkorona-virágot,
A világ-sírokon a rozsdacsíkban
Kihűlt és fölázott
földbe tapossuk az évszámra zuhogó álmot.

Elállt.

Valami újra földereng,
Egymásra borulnak szürke szellemek.
És folytatják felderítő útjukat
A színek birodalmában.

2008 április, Veszprém

Sosincs remény

2008-08-28T00:09:00.001+02:00

Koldusszóra jutván,
neonfényben futván,
életuntan, kábán,
túl sok volt a kátrány,
szmogfelhőkbe szállván,
bambán billegsz bárkán
Ararátnak táján,
egyensúlytól félve,
bárcsak lenne vége,
úgy emelkedj égbe:
Remedios módra,
bár a módszer ócska,
az ám, bizony, nem fáj,
de ha nem vagy lekvár,
s kívánod, hogy fájjon,
hord ki Mindezt lábon,
hörögj, fojtsd meg magad,
nyeljed le a hajad,
boruljon a halad,
borítsd mellé magad,
ficánkol, te szaladsz,
melléfekszel halkan,
nagyvárosi zajban
megfulladtok ketten,
most már minden rendben,
de felébredsz a mennyben.

A vers 2005. 11. 30-án íródott, valahol Siófokon.