Csókol a csillag

Csókol a csillag, csilingel,
vérátömlesztést kap, nem is kell
a fényének 9 nap, még ma meghal,
a nap az éjbe belefagy,
sötét lesz a hajnali ég dereka.

Lányok, fiúk kapkodva keresik
a hajsütővasat is őszintén szeretik.

Szavannatűz volt megannyi életem.

Szörnyű ez a délután,
Lépkedek az éj ezernyi
Pocsolya-emléknyoma után.
Lágy eső lengi körbe
a kosárpalánkot, így veszi ölbe
a szűk-tágas világot.

Fonja, fonja a hajkorona-virágot,
A világ-sírokon a rozsdacsíkban
Kihűlt és fölázott
földbe tapossuk az évszámra zuhogó álmot.

Elállt.

Valami újra földereng,
Egymásra borulnak szürke szellemek.
És folytatják felderítő útjukat
A színek birodalmában.

2008 április, Veszprém

Sosincs remény

Koldusszóra jutván,
neonfényben futván,
életuntan, kábán,
túl sok volt a kátrány,
szmogfelhőkbe szállván,
bambán billegsz bárkán
Ararátnak táján,
egyensúlytól félve,
bárcsak lenne vége,
úgy emelkedj égbe:
Remedios módra,
bár a módszer ócska,
az ám, bizony, nem fáj,
de ha nem vagy lekvár,
s kívánod, hogy fájjon,
hord ki Mindezt lábon,
hörögj, fojtsd meg magad,
nyeljed le a hajad,
boruljon a halad,
borítsd mellé magad,
ficánkol, te szaladsz,
melléfekszel halkan,
nagyvárosi zajban
megfulladtok ketten,
most már minden rendben,
de felébredsz a mennyben.

A vers 2005. 11. 30-án íródott, valahol Siófokon.