Fiatal férfi

Fáradt szemem előtt párakorona,
függ fejem körül, friss
és fehér a fiatal férfi lelke,
úgy játszom az ingerek felhőin,
mint elhangolt zongorán,
felbukkanok, kipillantok, mint
súgólyukból, minden csak -ál-;
én már nem tudtam, hol vannak a kontúrok,
válaszok voltak még, valami reflexek,
kitöröltem őket, mert az új a szép,
ez zakatolt bennem, így bizonytalanság-
felhő ült meg, bár nem is biztos,
talán itt volt mindig, persze lehet az is,
hogy egyszer még hűs és tiszta volt az ég,
mint a lélek, nem emlékszem,
most, mintha felhőkön ugrálnék,
különös a világ,
újrakezdtem;
amíg van kihívás,
-én- vagyok, a király,
ködkoronás bolond,
ki mindent eldobott,
és figyeli, hol ragyog,
feltűnnek néha még
űrhajók, csillagok,
felétek szaladok,
vakon, de szabadon.

2009. 01. 17., Veszprém