Fohász

Levinek

Istenem, kérlek, lassabban hányd a bukfenceket
a jelennel a zsebedben,
adj barátokat, akiket elhagyhatok,
mert magamat nem tudom elhagyni,
add magad, hogy téged is elhagyhassalak,
mikor magam mögött hagyok mindent,
add a régi színeket,
mikor még széles volt a tér,
és a hátsókertben bújtam el,
hogy ne találjatok meg;
add, hogy ha becsukom a szemem,
akkor kiessek a körhintából,
adj vissza magamnak,
csak egy kis időre,
felszállok,
elrepülök egy volt napfelkelte
bágyadt egységébe,
ahol a lélekdarabok összeforrnak,
és a jövő mentes arany lebegés
betakarja elfáradt tudatom.