Krumplibogarak

Támadnak a krumplibogarak,
színes, sötét köpenyben
sunyin a levelek alatt támadnak.
De mi vigyázunk.
Nagyapa meg én őrt állunk a kertben,
rajtam a csíkos póló, nagyapán a sapka
a kereszttel, ő lesi a seregélyeket,
miközben jobbjában múlt és hatalom,
míg én a krumplibogarakra vigyázok.
Halkan másznak, az árnyékban
meregetik csápjaikat furcsán.
A csápok alól kipillantanak sandán,
meglátnak engem és nagyapát,
a csíkos pólóban és őt a sapkában
és ahogy vigyázunk a kertünkre,
amiről azt hiszik, hogy az ő kertjük is,
pedig nem látjuk őket szívesen.
Ha meglátjuk, akkor eltapossuk őket.
Mert ez a mi kertünk,
mi itt éltünk már akkor is, mikor.
Nagyapa vigyázó szeme könnyekkel teli,
ismeretlen és távoli nekem mikor
én, a csíkos pólóban felpillantok rá,
és szeretem, és gyűlölöm.

Balatonszárszó, 2008. 12. 28.

hullámzás

...végül majd biztos kiderül valami
de addig csücsülünk ugye, mint fák tövén
Viele Menschen versaumen das kleine Glück,
weil sie auf das große vergeblich warten.
végülis én nagyon sok marhaságban benne voltam
most is megnézem majd a napfelkeltét pedig biztos unalmas
ne kérdezd, hogy miért
meg hogy miért kelek fel újra, ugye
egyszer majd nevetni is fogok nem ma persze
megcsillan a tavon a holdfény
a horgászok káromkodnak
nem tudom, hogy a holdfénnyel vagyok-e, vagy a horgászokkal
talán nem is kell mindig dönteni
csak átmászok a kerítés tetején
hátha nudiznak a szomszédban bár nem tudom, hogy az miért érdekes
de végülis az motívál
olyan jó lenne csendben végigülni egy napot
bediliznék az univerzumnyi magány hirtelen jön
most sincs senki msnen mert alszanak mert hajnal van
nekem is jobb lenne aludni
vagy átmászni a kerítés tetején
de már van életcélom várom a hajnalt
lehet hogy ez szar cél
nem is kéne felvágni vele még azt hiszik, hogy aranyos vagyok
pedig csak a libidóm miatt csinálom ezt is
meg most csak csücsülök, mint
és halmozom a kötőszavakat
így múlik el a világ dicsősége
meg minden így múlik el
felébredtem mert attól féltem hogy meghalok
mindig ettől félek nevetséges és unalmas is
átmászni azon a mocsok kerítésen
de még nem meséltem a szögesdrótról meg a csalánosról
meg a három kutyáról gonoszak
hiába mosolyogsz álomba énekelni meg nem tudod még magadat sem
Ich bin ausgeglichten.
csobogás meg a tompa holdfény
hullámzik a világ és én itt ülök rajta egy léket kapott csónakon
olykor foltot hagy a toll valami undorító paca lesz
ha belenézek visszamosolyogok
persze olyan ferdék a mosolyok mint a szavak
csönd van, nem tudom mi lesz.

Balatonszárszó, 2008. 12. 28.

Koszorú

Rambci képére

Koporsómban a parton
helyezz a szívemre egy koszorút,
gyújtsd fel és lökj a tengerre!
Így leszek végül tengerész,
ki felfedez ködös partokat.

Kering por és hamu
párás örvénye.
Az ég ázott papírcsákó,
útjelző szemfedél.

Elbújok alatta,
nem bánt a szenvedély
gőze, míg ölelem
a dobbanó habokat,
és eltűnök a látóhatáron.

Balatonszárszó, 2008. 12. 22.

Álom, alkony

Amíg a szerelmed
földbe vájt odú,
tombol a vihar,
álomháború.

Amint a szerelmed
köztéri szobor,
elmúl a vihar,
halkan alkonyul.

2008. ápr., Veszprém

Ízek, illatok

Elszállt alólunk a
pörge pillanat
minden ág-boga,
de nekem itt maradt
ízed, illatod
friss betonlábnyoma.

Veszprém, 2008.

Valaki folyamatosan
figyel a sarokból,
csak a felvillanó
szemeket látom.

Egyedül

Magam vagyok.
Egyedül.
És mégis remekül
kéne éreznem magam.
Mindenki őrlődik.
Én is.
De én köztük őrlődöm.
Mindenki, oly gyáva
mint én?
Biztos vannak hősök is.
De ők nem itt élnek.

2004., Siófok

Hogy nyugodtan alhass

Hogy nyugodtan alhass
a vánkos kövér teste mellett,
legurítasz fehér altatókat.

Lebegsz.
A világ hófehér,
mintha hálóingben lenne az Isten,
és bebújtál volna alá.
Gyorsan megöleled magad,
mert még elfelejted, hogy szerelmes vagy.
Lebegsz.
Szorítasz.

A csönd lüktet,
mint az anyaöl ritmusa
s szétcsúszik az időben.
Mintha megsüketültél volna.
Magatehetetlenül lebegsz.
Az ingerek birodalmában
nemis-válaszok.

Lebegsz.
Egykedvű lebegésben
a gondolat szaga andalog.
Magadra gondolsz.
Forogsz, vagy fekszel,
nem tudod,
hogy itt, vagy ott,
vagy sehol.

Lebegsz,
paplanból szabadult pehely,
mit a huzat felkapott
és viszi messzire
(végzet, ha úgy tetszik),
valami nagy víz fölé,
hogy dagálykor belefulladjon
egy lakatlan sziget
sziklazátonya mellett
a habzó óceánba.

2008. október, Veszprém

Mondtam, hogy itt vagyok,
és sámán szeretnék lenni.
Mondják, nem kell sámán,
van analóg sámánunk,
nemsoká digitális sámánunk lesz.
Lehet-e többet írni?
Lehet-e szebben írni?
Mégis mindig jönnek.
Többet mondani
nem lehet.
Máshogy mondani
ugyanaz.
Hát el fogom mesélni, hogy most is,
újra, ugyanazt halljátok.

2008. okt., Balatonszárszó

csöndben ülünk lélektanon,
barna itt az ablakkeret.

2008. 10. 13., Veszprém

Figyisz a japán költőknek

Elpattan a
kosárlabda,
távol a palánktól
gurul végig
a forró betonon.

Veszprém, 2008.10.07.

Tűztollú vércse

Tűztollú vércse,
szóval gyűrűzött,
szerelmi vágyban
vijjogva, égve,
vérétől űzött,
sikolyod rád vall.

2008, Veszprém

Döngölt sárpadlóra lepereg a pohár,
csilingel a cserép, szilánkok záporán
pihen a pillanat.

2008

Csókol a csillag

Csókol a csillag, csilingel,
vérátömlesztést kap, nem is kell
a fényének 9 nap, még ma meghal,
a nap az éjbe belefagy,
sötét lesz a hajnali ég dereka.

Lányok, fiúk kapkodva keresik
a hajsütővasat is őszintén szeretik.

Szavannatűz volt megannyi életem.

Szörnyű ez a délután,
Lépkedek az éj ezernyi
Pocsolya-emléknyoma után.
Lágy eső lengi körbe
a kosárpalánkot, így veszi ölbe
a szűk-tágas világot.

Fonja, fonja a hajkorona-virágot,
A világ-sírokon a rozsdacsíkban
Kihűlt és fölázott
földbe tapossuk az évszámra zuhogó álmot.

Elállt.

Valami újra földereng,
Egymásra borulnak szürke szellemek.
És folytatják felderítő útjukat
A színek birodalmában.

2008 április, Veszprém

Sosincs remény

Koldusszóra jutván,
neonfényben futván,
életuntan, kábán,
túl sok volt a kátrány,
szmogfelhőkbe szállván,
bambán billegsz bárkán
Ararátnak táján,
egyensúlytól félve,
bárcsak lenne vége,
úgy emelkedj égbe:
Remedios módra,
bár a módszer ócska,
az ám, bizony, nem fáj,
de ha nem vagy lekvár,
s kívánod, hogy fájjon,
hord ki Mindezt lábon,
hörögj, fojtsd meg magad,
nyeljed le a hajad,
boruljon a halad,
borítsd mellé magad,
ficánkol, te szaladsz,
melléfekszel halkan,
nagyvárosi zajban
megfulladtok ketten,
most már minden rendben,
de felébredsz a mennyben.

A vers 2005. 11. 30-án íródott, valahol Siófokon.