merre botorkálsz,
némán sehol lohol
egy árnyékhad,
míg a hullámok elöntik azt is,
ahol

El tőletek

- Nyugat utóérzés* -

"Tudod milyen az, amikor a felhúzhatós kisautót
felemelik: csak lóg a levegőben, de
a feltekert kerekei sistergősen forognak és forognak,
mígnem kifáradnak, a zümmögés elhalkul,
az erő elszáll, és csak a tehetetlen test marad
a hatalmas kezekben..."

Vonaton menekülök el tőletek,
a félbetépett almát üldözöm,
az ízek daliás bajnoka,
huzatos vasúti alagutakban,
nesztelen zuhan a szakadatlan
dörömbölés éjszakájába,
mint aki a sínek közé esett,
közületek közétek, reménytelen.

*mert mégis, mi más lehetne...?

2009. június

Minimal

Mi lesz, ha már nem láthatlak,
mi lesz, ha elsötétül bennem,
ha nem leszek,
és nem leszel,
csak nem leszünk.

Ősz lesz

Félek nappal a boldogságtól,
mert úgy álmomban boldogtalan leszek.
Jól ki van ez találva, tudjátok.
A lét felemelő reménytelenségében
hallom, ahogy összesúgnak a fák, az emberek.
-Holnap ősz lesz! Ősz lesz!
Mit tegyen az elfásult tudat?
Talán holnap bekukkant maga alá.
Bágyadtan nyelek egy nagyot,
mielőtt besötétedne, elsétálok az erdő felé.

Veszprém, 2009. május 15.

Eltávolodóban

Mint kifeszített ponyva,
háttér köröttünk a világ,
nem hallod Őt míg csöndben súgja,
sem ha a tömegben felkiállt;
érzékien a füledbe búgja,
mint ébresztőóra, az időt,
megöregszel, -nem látod? múlt vagy! -
átaludtad, porszem, mind a két félidőt.

Veszprém, 2009. tavasz

Egy utazás képei I. - Gosausee

Megirigyelvén Levi cimborámtól a fotós létet - legalábbis egy hétre - magam is kipróbáltam ezt a szerepet. Én voltam az ausztriai iskolai kirándulás kinevezett fotósa (majd te ezzel elpepecselsz alapon), a termés több mint 600 kép, íme egy csokor belőlük.

Tenisz

Megpattanok a hálón (már a második szerva),
kegyes az Isten, engedi.
Panaszkodom, hogy csak centiken múlott,
a fásultságot ez is elfedi.

Ha boldog volt az Isten,
unottan ringatott,
a világ volt a bölcsőm,
akárhol alhatok.

Poros kontinensek,
tengerek mindenütt,
lágy blues szól a völgyben
a hegy lábai előtt.

Megfájdul a szívem,
azt hiszem elkopott,
meghalsz te is Isten,
felsóhajtok, holott --

várlak, tegnap, ma és holnap.
Ha holnapután megyek,
tudom, vársz titokban,
de már sohasem leszek.

Megpattan az élet,
unalmas, elhagyom,
kidobbanok félve
a párospitvaron.

2009. 04. 30., Strobl

Szavak nélkül

Nincs mondatom, szavam se rég,
csak lágy dohányfüst és hullámverés,
tompul a tudat, hagyom.
Néha fázik,
akkor betakarom,
csókolom, ütöm,
mindegy, csak akarom,
hogy érezze, érezzem,
ha a csönd bágyadtan elköszön.
Néhány búcsúszót szól a fejlődés fölött,
amivel egymást öltük.
Nincsen már szavam, hangom se rég,
eső dobol a csónak fenekén.

2009. ápr., Balatonszárszó

Új szöveges dokumentum mentése nem sikerült

Tudom, hogy lépcsőfok után újra lépcsőfok,
és csempe mellett csempe;
néha szeretlek,
persze a pillanat örök,
az örök meg pillanat,
de ha becsukom a szemem,
akkor falak vesznek körül,
tudom, én húztam őket,
és holnap is el lehet mondani,
ami tegnap sem volt fontos,
- a lelkem csupán reagál,
a testem belezuhan majd a lélegzetbe -
fáj, ha nézel,
és a szavak úgy szakadnak meg,
mint délutáni focimeccsen
egy ellustult combizom.


Veszprém, 2009. 04. 22.

Fohász

Levinek

Istenem, kérlek, lassabban hányd a bukfenceket
a jelennel a zsebedben,
adj barátokat, akiket elhagyhatok,
mert magamat nem tudom elhagyni,
add magad, hogy téged is elhagyhassalak,
mikor magam mögött hagyok mindent,
add a régi színeket,
mikor még széles volt a tér,
és a hátsókertben bújtam el,
hogy ne találjatok meg;
add, hogy ha becsukom a szemem,
akkor kiessek a körhintából,
adj vissza magamnak,
csak egy kis időre,
felszállok,
elrepülök egy volt napfelkelte
bágyadt egységébe,
ahol a lélekdarabok összeforrnak,
és a jövő mentes arany lebegés
betakarja elfáradt tudatom.